Hagyományos ártéri gazdálkodás: fenntarthatóság és az árvízvédelem megoldása

Napjainkban egyre nagyobb közéleti, tudományos és politikai érdeklődés övezi a gazdaság kapcsán felmerülő fenntartható fejlődés fogalmát. Az Európai Unió fontos céljának tekinti a természet értékeinek felismerését, a mezőgazdaságban egyre inkább teret nyerő biogazdálkodások támogatását. A modern gazdasági szemlélet szerint a jó minőségű végtermék előállítását minél kevesebb energiabefektetéssel és a lehető legkevesebb környezetszennyezéssel kell megoldani. Ezen felül a mezőgazdaság feladata már nem csupán az élelemtermelés, hanem a tájfenntartás és a megfelelő tájhasználat megvalósítása is.

A Földünket érintő globális válság megoldása egy merőben új gazdasági szemléletben keresendő, mégpedig a természethez való közeledésben, mely szerint a gazdasági termelést kell igazítani a természet rendjéhez, nem pedig a természetet kiszolgáltatni a gazdaság érdekeinek. Mivel a megfoghatatlannak tűnő globális válság sok kisebb helyi válságból tevődik össze, célravezető lehet a felmerülő problémákat lokálisan megoldani. Egy ilyen lokális gazdasági megoldást jelenthet a kiterjedt ártérrel rendelkező folyók mentén egy modern ártéri tájgazdálkodás megvalósítása, melynek lényege a vízjárás, morfológiai- és éghajlati viszonyok ki- és felhasználása a korszerű mezőgazdasági termelés elősegítésének érdekében.

Az árvíz tehát nem katasztrófa, az ártér pedig nem “elátkozott terület”, csak a megfelelő tájhasználatot kell elterjeszteni, melyet őseink már több száz évvel ezelőtt műveltek.

Folyó- és állóvizekben bővelkedő hazánkban jelentős hagyománya volt a vízparti életnek, az árterek nyújtotta lehetőségek kihasználásának. Sajnálatos módon a mai Magyarország gazdaságában az ártéri haszonvételek jelentősége lecsökkent, hiszen a XVIII.-XIX. századi folyószabályozások visszaszorították a folyók mentén terebélyesedő ártereket. A szabályozási munkák előtt az ország mintegy ¼ része ártér volt, ami a Kisalföld és az Alföld jelentős részét lefedte. Ennek tudatában érthető tehát, hogy egy hagyományos, népi tapasztalatokon nyugvó ártéri gazdálkodás kialakulása kézenfekvő volt.

Az ártéri gazdálkodás alapja az ún. fokrendszer (1. ábra), mely lehetővé teszi az élő folyó és az ártér szerves kapcsolatának kialakulását. A rendszer előnye többek között, hogy csökkenti az áradások erejét (a kiterjesztett ártér jelentős vízmennyiség befogadására képes), a visszahúzódó víz pedig növeli az apadó folyók vízszintjét, valamint a nagy víztömeg hőmérséklet kiegyenlítő hatásán keresztül javítja szárazföldi időjárásunk szélsőségeit.

1. ábra: A fokrendszer működése: balra áradáskor, jobbra apadáskor. 1: ártér, 2: természetes part, 3: övzátony, 4: fok, 5: tó 6:falu. (Molnár Sándor, 2010)

A fokokon keresztül jut tehát az áradó folyó vize az ártérre, ahol kisebb-nagyobb tavakban megreked (ezeket halastóként, halkeltetőként lehet használni) az ártér többi részére pedig lerakja termékeny hordalékát, ezzel lehetővé téve egy komplex gazdálkodási rendszer kialakulását a földeken. Ezen sokrétű gazdálkodás lényege, hogy minél többféle terméket állítsanak elő, nem célja a monokultúrás, egyhangú termelés, ezzel ellentétben az ősi magyar növény- és állatfajták ültetése/tartása igen. Sárköz környékén régebben 45-50 almafajtát, 30-40 szilvát, 20 körtét, 5-6 cseresznyét és 4-5 fajta meggyet termesztettek. Alkalmas területeken gabona is termeszthető, a tartósan vízzel borított részeken pedig a különböző vízinövények építőanyagként, kézműves alapanyagként vagy élelemként hasznosíthatók. Az ártéri gazdálkodástól elválaszthatatlan a halászat, hiszen a fokokon keresztül a folyóba visszaáramló vízből hálóval könnyedén kifoghatók a nagyobb halak, míg a kisebbek visszaúszhatnak a folyóba, így ott is bőséges fogást biztosítva. A dús ártéri legelők pedig jelentős állatállomány eltartására képesek.

Az ártéri gazdálkodás újjáélesztése, ezzel együtt egy jelentős gazdasági szemléletváltás tehát nem csupán természetvédelmi szempontból lenne előnyös, de megoldást jelenthetne a folyamatosan fennálló árvízvédelmi problémákra, valamint munkaigényes gazdasági ágazatok bevezetésével csökkenthetné a munkanélküliséget és a vidéki térségek elnéptelenedését.

 

Felhasznált irodalom:

mm

Nagy Kinga

Az ELTE Ökológia szakirányán végeztem biológusként, lelkesen járom és védem a természetet. A Neuronhálót azért álmodtam meg, hogy végzettségtől függetlenül összehozzam a tudomány iránt érdeklődőket, mert hiszek benne, hogy a szakirányú témák is megfogalmazhatók közérthetően. Nem szabad azt hinnünk, hogy a tudomány egy szűk réteg privilégiuma, legyen inkább közös élményünk! :)

You may also like...